Hová tűnt Hópihe?

“Az a természetes közelség, melynek feltételeit az első perctől megteremti Soukupová, annyira magával ragadó, hogy egy darabig felnőttként is keresni kell a szavakat arra, mi is történik velünk, olvasókkal. Naplót olvasunk? Vagy egy különleges „kint is-bent is”-perspektívából megírt felnőtt elbeszélés gyerekbarát verzióját? Az írónő – és kitűnő magyar fordítója, J. Hahn Zsuzsanna – képes arra, amelyre kevesen: a történet révén úgy kerülünk közel valakihez, hogy közben finoman tartjuk is a tőle való távolságot – van időnk és terünk magunkban keresgélni: hasonló fonalakat, hasonló rezdüléseket. 
Ez az olykor szikárnak, szenvtelennek, olykor nagyon is érzelmesnek és bensőségesnek ható elbeszélésmód emlékeztet azokra a játékfilmekre, melyekben kevés beszéddel, de lassú, részleteken hosszasan elidőző kamerajátékkal kísérve jelennek meg előttünk egy bonyolult cselekmény részletei: mindez fokozza a rejtélyességet, amely nem csak a történet dramaturgiáját érinti, de utal a lélek vagy az élet mélységeinek gyakran csak lassan feltáruló rétegeire is.”