Csodaságok a platánokon túl

Máté Angi: Kapitány és Narancshal

Lackfi János írta Máté Angi egyik könyvének ajánlásához, hogy sosem találkozott a szerzővel, de mintha hallaná a hangját a mesékből – és nekem az jutott eszembe, hogy nahát, ez valami univerzális élmény lehet, mert velem pontosan ez szokott történni. Olvasom (sokadszor) például a Kapitány és Narancshalat, és egyszerűen hallom a mesét a fejemben. Na nem a saját hangomon, hanem egy igazi mesélő hangján – egy derűs, ráérős, meleg hangon, mert az ilyen mondatokat csak így lehet hallani:

A Magvető Kiadótól megszokhattuk a különleges, szépirodalmi igényességű gyerekkönyveket. A jelenleg már csak antikváriumban elérhető Kapitány és Narancshal is igaz ínyencség. Máté Angi története és szövege irodalom a javából, a nyelv ízessége és leleménye világokat teremtő, Rofusz Kinga illusztrációi pedig – Rofusz Kinga illusztrációk, nem hasonlíthatók semmihez sem. Gyönyörűséges az egész. Szöveg és illusztráció gyakran párban jár, előbb szöveg, aztán kétoldalas kép, amiről nem tudom, hogy szándékos döntés volt-e, mindenesetre nagyon hatásos. Velem ugyanis úgy volt először, hogy a magam szegényes eszközeivel elképzeltem azt a csodát, amit Máté Angi éppen mesél, aztán lapoztam egyet és a lélegzetem is elállt, mert kiderült azonnal, hogy nem vagyok sehol se, fogalmam se volt ezekről a kékekről, cinóberekről és barnákról, a tengerészek sapkájáról és hózentrógeréről, a csillagász pepita padlójáról és a többiről. Szöveg és kép külön-külön is csuda, de együtt, nos, együtt lesz a Kapitány és Narancshal.

Máté Angi világa álomszerű és lírai világ, amely andalítóan bontakozik, amerre bontakoznia kell, és amelyben megtörténhet bármi abszurd és bármi csodálatos. Adott egy parancsolgatós hajóskapitány, aki egy napon megunja a tenger ringatózását, fogja hát jóbarátját, Narancshalat befőttesüvegestül, partraszáll egy nagy városban, és beköltözik az oroszlános híd közepére. Ebben a városban történnek a nagy találkozások, minden találkozás egy külön világ, mindenkinek megvan a maga története és külön keresése, ahogy a kapitánynak is. Történetet mesél a Locsolókocsi barátjáról, a Tejeskocsiról, az oroszlánkarmos szék a legjobb helyről, ahol élni lehet, a szél a habogóan búgó csodamuzsikáról, a rák a patakot borító jégpáncélról. Ebben a világban a csillagásznak saját tejútja van az ágytól a tejesdobozig, a csillagok úgy lebegnek a folyó vízén, mint apró éjszakai fürdőzők arany fürdőbugyogóban, a lufivá lett Hold kötelét pedig a kapucsengőhöz célszerű bogozni.

És persze megvan a története Narancshalnak is, akinek egyszercsak nyoma vész, mert feladata van, hogy aztán a parancsolgatós hajóskapitány már ne is akarjon parancsolgatni, hanem megtanuljon odafigyelni, gondoskodni és elengedni. Édes-bús, szép és szomorú véget ér a nagy keresés, mi pedig óvatosan becsukjuk gyönyörű könyvünket, és visszatesszük a polcra, hogy eltegyük olyan időkre, amikor újra valami igazán simogatóra vágyunk.

A KAPITÁNY ÉS NARANCSHAL RÓKA ÚRÉKNÁL