🅰 Varjúdombi mesék

Ha valaki azt kérdezné az írótól, hogy melyik falu határában volt a Varjúdomb, bizonyosan zavarba jönne, és zavarában elárulná az igazságot: mindegyikében és egyikében sem. Márpedig nagyon sok faluban fordult meg, szinte az egész országot bejárta. Ezek szerint – folytathatnák a kérdezősködést – elképzelhető, hogy ez a bizonyos nagybácsi sem létezett? Bizony elképzelhető – mondaná erre az író, de nyomban hozzátenné, hogy nagyon sok nagybátyja volt meg olyan rokona, aki annak számított, hiszen az egyik nagyanyjának tizenhárom, a másiknak mindössze hat gyereke volt. És tulajdonképpen egyik sem mesélt, mégis mindegyik adott valamit neki: saját magát, saját maga emberségét, erényeit és hibáit. Az író rajtuk keresztül tanulta megismerni a világot, az embereket. Ha lehetne, nekik köszönné meg ezt a könyvet, de jószerivel alig él már valaki közülük. Ezért inkább az olvasóhoz fordul, és őket kéri: nyissák rá jól a szemüket a világra, merjenek gondolkodni róla, és élni benne.

A Varjúdombi meséknek mindössze ennyi volt a célja.