Minden háztartásba egy tigrist!

Bendl Vera: Matyi tigrissel álmodik

Az előbb egy kedves barátomnak írtam levelet; beleírtam azt is, hogy épp egy olyan könyvről írok ajánlót, amelyben a kisfiúnak van egy tigris barátja, aki mindenféle pácból kihúzza őt, legyen az a pác szomorúság, aggodalom, túl sok gondolkodástól való bezizzenés, féltékenység vagy szimplán lustaság. A levél végére az is odakerült, hogy mindenkinek egy ilyen tigrist kívánok, mert azért ez jól jön minden körülmények között.

Bendl Vera új könyvében Matyi rengeteget tanul barátjától, a tigristől, akivel először álmában találkozott. Jobban mondva gyakran álmodott tigrissel, ami a történet elejéig egyáltalán nem jelentett jót, sőt nagyon félelmetes volt a kisfiú számára – annyira, hogy még az óvodai barátjának is bevallotta.

Erre mi történt? Este lefekvéskor ráugrott valami nagy, puha és szőrös dolog. Matyi reszketett, még kiáltani sem mert. Az ablakon besütött a holdvilág, így felismerte: egy tigris volt. Közepesen nagy, mondjuk akkora, mint ő maga. Mi lesz most, Matyi?
– Elvesztettem az anyukámat – mondta a tigris. – Még nem vagyok nagy, tudod, csak éppen óvodás – magyarázta. A trópusokról származom, a melegből. – Már sok mindent tudott magáról. – Kint esik a hó. Megfagyok. Maradhatok?

A tigris maradt. Eztán pedig együtt kakaózott és játszott Matyival minden nap. Nappal sokat aludt, de többnyire ő volt az, aki rávette Matyit, hogy uzsgyi, menjenek ki a szabadba és kergetőzzenek egy jót.

Matyi a történetek tanúsága szerint sok időt tölt a nagymamájánál falun, aki egy igazán kedves és amolyan klasszikus nagymama: elvágja a kakas torkát, ha kell, de a szíve tele istenhittel, ami Matyit egészen zavarba hozza és sok „jogos” kérdést feltevésére sarkallja – az imádkozás hasznosságáról, a teremtett világ óvásának és az állatok megölésének kontrasztjáról.

– Imádkoztam, ahogy mondtad, mégsem lett mára tavasz – közölte durcásan Matyi. A vajas kenyéren megcsillant a napsugár. Téli napsugár volt az. – Vagy nem szeret engem, vagy nem is Jóisten, hanem Rosszisten, vagy nem tud tavaszt csinálni.
– Nu-nu – ingatta a fejét nagyi –, nem úgy van az. Nem várhatod, hogy minden kívánságodra csettintsen: csett, és már meg is van. Nem túlzás ez, Matyikám?
Matyi elgondolkozott, és arra jutott, hogy de, végső soron pedig ezt szeretné, és nem, nem túlzás.
– Akkor meg minek az egész? – kérdezte nagyit.
– Mi minek?
– Hát az imádkozás.
Nagyi vállat vont. Hetvenéves volt, és életében ő aztán már nagyon sokat imádkozott. Bizonyára sokat tudott a dologról.
– Hát, a kapcsolat, az jó. Főleg egy istenfélével. Meg nem árt, ha elmondod valakinek a nyavalyáidat. Sokat segít.
Matyi ezt nem értette. Ebből hiányzott a logika.

Aztán épp a tigris iránti szeretet legszívdobbantóbb helyzetei segítenek közelebb kerülni az „imádság logikájához”. Nagyon szép, ahogy Bendl Vera egyszerű, gyerekszájba illő mondatokkal megszólaltatja a támaszt kereső gyereket, aki a maga legőszintébb elszántságával próbál eligazodni a világban. A tigrist is úgy kapja – olyan észrevétlenül és halkan, ahogy a barátokat szoktuk. Valóban. Úgy igazán.

Ugyanezzel a szelídséggel és eltökéltséggel szólítja meg nagymamáját is, amikor ráébred, hogy neki nincs egy nagypapája sem, de most már aztán legyen egy. A nagymama ellenállhatatlan humorral válaszol, nagyon lehet nevetni. Őszinte és lehengerlő:

– Nagyi, nekem kellene egy nagypapa. Szerezz egyet!
A nagyi éppen csirkét pucolt, ami nem a legkellemesebb és legillatosabb dolog, illetve almás pitét sütött. A sülő almás pitének jó szaga volt. A nagyi a csirke tollait rángatva ennyit mondott:
– Hát, Matyikám… most így hirtelen…

Aztán egyszer csak szólt a nagyi, hogy „van itt neked egy nagypapa”. Onnantól kezdve Matyi bővelkedik a jó társaságban: nagyi, tigris, pótpapa. A tigrisnek hála még arra is rájön, hogy Pepi, a szomszéd kislány is igazán jófej, még ha nem is tud rendes homokvárat építeni és a két copfja kicsit béna. Tigris kedveli meg először. Matyi féltékeny lesz. Nem kicsit. A sértődött, barátját csak magának megtartani kívánó gyereknek ezt mondja a tigris:

– Én a te barátod vagyok meg még Andoré meg az emuké, a flamingóké semmiképpen sem, de a felsoroltakon kívül még azé, akié akarok…

Aztán felhívja Matyi figyelmét arra, hogy Pepi talán magányos. Matyi felocsúdik és onnantól kerek a világ! Lett egy lány cimborája is! Bendl Vera sok-sok őszinte és kedves jelenettel ajándékoz meg bennünket: látjuk, amint Matyi, miután „lekéste az esőt”, Apukájával a fák ágait lehúzva ázik el kedvére. Látjuk, ahogy a tigrissel és a nagypapával igyekeznek lemérni, mennyi is egy pillanat, megtudjuk, milyen eltévedni a sötétben, vagy épp milyen egy kiadós hócsata után a radiátornál melegedni. Ezek a képek csodálatosak, Szimonidesz Hajnalka illusztrációival pedig tökéletesen kerek egységbe olvadnak. Nem kívánhatnánk szebb képi világot ehhez a könyvhöz, sőt maguk a képek megállnak önmagukban is. Matyival jó együtt tanulni az életet – azt, hogy miképp legyünk egyre szabadabbak: hogy vethetjük le saját nyűgjeinket, és hogy birkózhatunk meg az élettel vagy épp egy tigrissel, ha arról van szó. Ha attól tartunk, a barátunk nem szeret eléggé, legyen velünk Matyi tigrise, aki ránk parancsol:

– Hagyjál, Matyi! Úgy szeretlek, hogy felvittelek a fa tetejére. Punktum…

Ugye bennetek – akarom mondani veletek is él egy tigris? Ha néha esetleg elbújna, kényeztessétek több szabadsággal és forró kakaóval!

Matyi tigrissel álmodik Róka úréknál