Még soha senki

Bonny Becker: Medve látogatója

Nagyon különösre vállalkoztam. Egy olyan könyvről írok nektek, amiből Róka úrnak is alig van, tűvé kell érte tenni a világot, ráadásul nekem sincs belőle saját példányom. Mikor a régi időkben ott nézegettem a könyvesbolt polcán nap mint nap, gyakran gondoltam arra, hogy egyszer majd úgyis megveszem. Majd, ha lesz gyerekem, majd alkalomadtán ajándékba – egyszer, valamikor, később, legközelebb. Olyan édes, olyan szeretnivaló. Ajánlottam, ha valakin azt éreztem, valami tisztán bájosat szeretne egy kisgyereknek, és vélhetően kedveli az angolszász elbeszélői és vizuális stílust is.

Most pedig itt ülök a szobámban és mit nem adnék érte, hogy legyen egy példányom. Itt (a nem is oly távoli) vidéken vagy nincs belőle a könyvtáraknak, vagy a könyvtár olyankor van nyitva, amikor én nem érek oda. De holnapra meglesz a könyv, várjatok csak!

Addig is a játék kedvéért megpróbálok emlékezetből írni róla. Lássuk, mire emlékszem! Van-e olyan jó könyv (vagyok-e annyira közeli viszonyban a könyvvel), hogy a lényeg így is felidéződjön, hogy több mint egy éve nem volt a kezemben?

Medve látogatója.

Medve egy morcos úr, aki lakályos otthonában igen jól elvan egyedül. De jön valaki, aki megzavarja mindezidáig háborítatlan morcogását. Egy kisegér. Mit akar? Miért ficereg, zsizseg itt Medve körül? Nem látja, hogy nem alkalmas? Hogy cseppet sem kívánatos a jelenléte? Itt nincs helye fürge, kicsi és főleg vidám vendégeknek. Nincs helye itt senkinek, csakis a mackónak. Antropológusként nem csak sokat olvastunk Bronisław Malinowskitól, de ezerszer hallottuk a róla szóló anekdotát is, mely szerint a híres tudós gyakorta üldögélt otthon egy különös medvebundában. Valahogy Bonny Becker és McDonald Denton Medvéjéről mindig eszembe jut a nagy Malinowski. Pedig a lengyel származású angol funkcionalista antropológus minden bizonnyal barátságosabb volt könyvünk Medvéjénél. Vagy ki tudja…

Soha senki nem jött látogatóba Medvéhez. Ez mindig így volt és Medve biztos volt abban, hogy nem szereti a látogatókat. Még egy tábla is állt az ajtaján: Ne gyere be!
Egyik reggel kop-kop-kopogtatást hallott az ajtó felől. Amikor ajtót nyitott, egy egér állt a küszöbön, aprón, szürkén és ragyogó szemekkel.

A többszörös díjnyertes könyvet az illusztrátor, Kady McDonald Denton akvarell-tus képei teszik számomra – s talán sokunk számára – feledhetetlenné. Szép, tágas, levegős terek csupa meleg tónusú színnel. Medve konyhája, nappalija, előszobája, ahol előbb egy szimpla reggeli, később egy komplex egér elleni védekezés próbál elkészülni. Mindhiába. Az otthonos tér lágyan hullámzó vonalakkal és fantasztikus szöveg-kép dinamikával változik a két hős csataterévé, ahol minden pillanat számít.

Bonny Becker bár számos más könyvet is írt természetesen – ráadásul több műfajban, különböző korosztályok számára –, a legnagyobb sikert eddig az Egér és Medve-sorozatával érte el. Kady McDonald Denton Kanadában élő alkotó, aki képzeljétek, idén 80 éves, és kitart amellett, hogy munkája egyik szakaszában sem használ számítógépet. Nagyon izgalmas. A kilencvenes években két gyönyörű képeskönyvét díjazták: az egyik a Snow címet viselő Joan Clark-könyv, amely révén második alkalommal kapta meg hazájában a képeskönyveknek járó legnagyobb díjat, a másik a Would They Love a Lion?, melynek írója és illusztrátora is egyszerre, s az amerikai Children’s Literature Association méltatta nagyra képeskönyv kategóriában.

Közben megérkezett hozzám a könyv, először egy kedves online közös lapozással és felolvasással: nagyon meglepődtem, mennyire tolakodó is volt az egér. Nem emlékeztem arra sem, hogy a medve kitette a Ne gyere be!-táblát az ajtajára – s hogy az egérke ennek dacára próbált a közelébe férkőzni. Ahogy Becker is írja, az alaphelyzet klasszikus: az egér megjelenése mindig kellemetlen, de ami utána jön, nem különben klasszikus – akárha egy üdítő komédiába keverednénk. Nem hiába feszülnek pattanásig a húrok, mert persze a dolgok végül nagyon is jól alakulnak. Biztosan mindannyiunk életében van egy tucat nyüzsgő egér és jó pár vonakodó medve. Tehát a karakterek is klasszikusak, az ütközéseik pedig bár rövidek, eget rengetőek. Becker él az ismétlések erejével, a humor forrása is a jó ritmusban rejlik. Egér ragyogó tekintetével a végsőkig döngeti Medve kapuit, ostromával teljesen kihozza a sodrából. Tűnj el! Kifelé! Takarodj! – hangzik el számtalanszor. Medve tehát elhagyja a jómodort, talán mert Egér teljesen figyelmen kívül hagyta a határait. El lehetne épp gondolkodni azon, hogy ennek ellenére miért nevetünk – hisz tudjuk, hogy ez nagyon nem szép dolog, de mire ezen jobban elgondolkodnánk, megsejtjük, hogy a medve valahogy kiprovokálta ezt a helyzetet magának és éppen, hogy erre a pimasz kisegérre van szüksége, hogy kizökkenjen. Aztán a sejtésünk beigazolódik. Miután feladta a küzdelmet:

Elővett két tányért, két darab sajtot, két teás csészét, és meggyújtotta a tüzet a kandallóban, hogy két pár láb melegedhessen.
Az egér melengette a talpát, rágcsált és kortyintgatott és vele együtt Medve is. Sokáig ültek így a kandallópárkányon, az óra hangosan ütött. Medve köszörülte a torkát. Az egér figyelmesen nézett. Még soha senki nem nézett figyelmesen Medvére.
– Milyen finoman melegít a tűz! – dünnyögte Medve.
– Nagyon kellemes! – mondta az egér.
Még soha senki nem mondta Medvének, hogy kellemes a kandallójában a tűz.
Medve mondott egy viccet. Az egér szívből nevetett. Még soha senki nem nevetett Medve viccein. Medve épp egy újabb viccen kezdett gondolkodni…

– mikor az egér korábbi ígéretéhez híven indulni készült. Erre:

– Ne menj el! – könyörgött Medve.
– De hisz a szavamat adtam… – mondta az egér, aztán a „Ne gyere be!” – táblára mutatott.
– Ja, hogy arra gondolsz – kiáltott fel Medve, majd letépte a feliratot az ajtóról, és darabokra szaggatta. – Az az ügynököknek szól. Nem a barátoknak.

Bonny Becker medvéi Róka úréknál