A csoda, amivel nem számolt senki

Kiss Ottó: Ati és a holdvilág

A világ egyik legnagyobb csodája, amikor egy történet ránk talál, s aztán nem hagy el soha. Azzal a csodával pedig igazán nem számol senki, hogy egy történetben olyan erős varázsige lakhat, hogy egyszerre képes elbűvölni egy négy évest és egy negyvenévest. Ha pedig a kettő esetleg egyszerre történik – mármint a fenti két világ csodája, akkor ott kövek fognak mozdulni. Valamerre.
Igazán nem Misinek szánva vettem elő Kiss Ottó Ati és a holdvilág című „képes meséjét”, de nem voltam elég ügyes. Aztán megkockáztattam. Egészen megilletődtem, mekkora hatással volt rá. Azonnal újra kellett olvasnom neki. És még aznap még egyszer, és másnap is kétszer. Azóta szünet.

– Lehet, hogy csak álmodtad – nézett Ati Ármin bácsira, és még egy cukrot vett a zacskóból.
– Először én is erre gondoltam – felelte az öreg. – De aznap reggel is elmentem a nagyapámékhoz, és ő nem volt otthon. Ám az igazi meglepetés csak ezután ért. Nagyanyám azt mondta, hogy nagyapa az éjjel nagyon messzi útra indult, és már soha nem is jön onnan vissza.
– A holdra? – kérdeztem?
– A holdra – felelte, és eltűnődött.
– Tudom – mondtam. – Én is vele voltam az úton!
Aztán elmeséltem neki mindent, ami aznap éjjel történt. Nagyanyám nem szólt, csak megsimogatta a fejem. Láttam, hogy szomorú, amiért nagyapa nem jön többé haza.
– Ne legyél már annyira szomorú! – biztattam. – Nagyon jó dolga van ott fönt!
– Tudom – felelte. Aztán bevezetett a szobába, és kihúzta az asztalfiókot.

Nem tudom, milyen mélységben jutott az értésben, de azt hiszem, a szíve összekapcsolódott Atiéval. Nem tudom, mit gondol eztán a Holdról – amit egyébként is gyakran megcsodálunk együtt (ha sétálunk a fényénél vagy ha este benéz az ablakunkon), de az bizonyos, hogy Hanna kisasszony holdlámpái, Hanna kisasszony maga és Ármin bácsi nagyapjának repülő autója mind belopták magukat a szívébe.

Hanga Réka képei nélkül talán másképp lett volna – ezt sem tudom, s ezt már nem is tudjuk meg, de nem is kell megtudnunk. Ez a trilógia Kiss Ottó és Hanga Réka közös csodája – nem érdemes őket külön-külön szaglászgatni. Misi annyiszor mondta lapozás közben, hogy „Szép!”, hogy a számomra korábban kevéssé kedves arcok is közelebb kerültek hozzám. S bár a tekintetek most is zavarba ejtően haloványaknak tűnnek, már látni vélem bennük az életet. A történet életre kelti őket és beszédük hallhatóvá válik. Apró kifogásaimat felülírja a történet valódisága, tehát a tekintetek és arcok álomszerű megfoghatatlansága nem zavar már annyira – megengedem, hogy távolba merülők, fátyol-vékonyak legyenek. Hiszen itt a múlt ugyanilyen vékony fonalrétegekből rakódik össze jelenné, s a jelen sem egyetlen merev alakzatot ölt, hanem képzelet, álom és sejtés legszentebb fonataiból formálódik egésszé. Gomolyog, és kerek gombolyagjából ereszti szabadon libbenő szálait – ki, bele az előttünk álló időbe.

Összeköt valami bennünket azokkal, akik itt voltak, de már nincsenek velünk. Ez a valami lehet a holdfényessége, amely mindenkinek világít ezen a Földön, de lehet az örökül kapott tudás a megbékélésről és még sok minden másról.
Nem vágyom többre a halálról (is) szóló mesék körében szétnézve: Kiss Ottó olyan szíverőkkel és olyan tiszta képekkel ajándékozta meg fiatal és érettebb korú olvasóit, amely biztosan old a mulandóság elfogadásának feszültség-teli folyamatán. Gondoljunk a halálról és az életről bármit.

Arra gondolt, milyen jó lesz majd, ha ő is megöregszik. Akkor összeszerelheti a különleges autót, és elrepülhet vele a holdra, hogy ő is segítsen Hanna kisasszonynak meggyújtani a holdlámpákat.

Ati történetének legámulatosabb sajátossága, hogy minden úgy bomlik ki benne, mint ahogy az életben is elénk kerülnek a szembesülés apró szilánkja vagy épp a megértés váratlan-vágyott egybeolvadásai. Ármin bácsi történetén keresztül jutunk el Ati és Ármin bácsi közös történetéhez, amely aztán Ati saját történetéhez vezet el bennünket – nyitva hagyva Ati előtt az előtte álló élet csodájának kapuját. Lehet erről az életről csoda nélkül is beszélni, de értelme talán nem sok van.

Köszönöm. Szerelmes sétákon és autóban bóbiskoláskor is eszembe jut majd néha Hanna kisasszony és persze, mi mindannyian, akik egyszer mind kapunk tőle egy csillagszórót a lámpagyújtogatáshoz. De csakis akkor, ha már elvégeztük minden dolgunkat idelenn. Jó munkát mindenkinek!

A fenti sorok zárása után döbbentem rá arra a fenséges csudára, hogy Misinek mostanában gyakran meséli apukája Lázár Ervin meséit, s közülük is az ifjú kérésére sokadszor a Nagyapa meg a csillagok c. mesét. Idézem röviden, hogy ne kelljen feleslegesen beszélnem:

„Mert Nagyapa minden éjjel összeszedi a lehullott csillagokat, a létráján fölmászik az égig, és szépen visszaszögezi mindeniket.
Babó Titti szájtátva hallgatta Mikkamakkát, csak nagy sokára ocsúdott ámulatából.
–  És mi lesz – kérdezte suttogva –, mi lesz, ha Nagyapa meghal?
–  Ó, te bikfic – nézett rá megrovóan Mikkamakka -, hát nem tudod, hogy Nagyapa sohasem hal meg? Az lehet, hogy egyszer majd már nem jár ki az almafáival beszélgetni. Meg talán veled se beszélget, velem se. De minden éjjel veszi a létráját, összeszedi a lehullott csillagokat, és mind visszaszegezi az égre. Mindörökké, a világ végezetéig.
Bizony, Babó Titti, ilyen nagyapád van!” (Lázár Ervin: Nagyapa meg a csillagok)

Az Ati-sorozat Róka úrnál: