Ha valaha éltünk igazi kisvárosban, vagy ha csak jártunk egyben is, ami igazán kisváros volt, a maga belátható, mégis tágas univerzumával, azonnal otthon érezzük majd magunkat Topolán is. Mindenből egy van: kávézóból, pékműhelyből, vegyesboltból, színházból és épp megnyílik az első mozi is. Amiből többet ismerünk – sőt, talán mindet –, azok az utcák, terek, kisösvények és az emberek.
Mindannyian, akik őrizgetünk emlékeket egy békés városkáról, legyen az az emlék csak egy napfényes nyári délután emléke egy hársas ligetből vagy egy egész gyermekkor, ismerjük azt a boldogságot, amit csak a kisvárosok adnak nekünk. Ezt a boldogságot hiába keresünk csöndes falun vagy álomittas nagyvárosban, nem fogjuk megtalálni. Ez a boldogság olyan, amilyennek Ferdinánd, az első mozi alapítója is elbeszéli szülővárosáról készült dokumentumfilmjének felvezetőjében:
„Topola mindjárt felébred, és amibe ma belekezdenek a topolaiak, az mind sikerrel végződik estére. Nézzünk be máris a Habozhat Kávézóba, ahol lefő az első kávé.”
Minden kiszámítható: a kávé habjának mérete, az első vendég személye, a kávézós kisasszony mosolya. És az időjárás. Topolán soha nincs erős szél, a selymes tavasz után csak egyetlen napos a forró augusztus. Kevesen látogatnak ide, de kevesen is mennek el innen. Áll azonban egy varázslatos almafa a főtéren, ami még soha nem hullatta le a virágait. Ennek jártak csodájára az idegenek – és annak a messze földön híres békességnek, ami éppen történetünk elejéig tartott.
A moziavatón ugyanis, amire az egész város összesereglett, minden elromlik – a város kap egy rejtélyes fenyegetést.
„Topolaiak! A napfény nem erősebb a sötétségnél, csak világosabb. A tavaszi szellő nem erősebb a jeges fuvallatnál, csak melegebb! Nem tart örökké ez a napfényes boldogságotok! Ha-ha-ha-ha! (…)
Nem fog mindig virágban állni az almafátok, és nem úsznak majd mindig bárányfelhők az égen, Topolát sem kerüli el a gyűlölet!”
Az emberek megrémülve hazasietnek, majd mikor kicsit megnyugszanak, mindenki suspitolni kezd: ki üzenhetett hadat a boldogságnak, kinek állhat érdekében elsöpörni a sok szépséget? Úgy lett, ahogy a jóslat szólt: az emberek gyanakodni kezdenek egymásra. És a vakondmanókra. Pedig velük mindig is bensőséges viszonya volt mindenkinek, ugyanis tőlük eredeztetik a város keletkezését. A gyerekek is mind így tudták, a felnőttek pedig sokat spekuláltak azon, élhet-e még vakondmanó Topolán…
„Egyetlen szál szőrt találtunk, azt mondhatom biztosan, hogy vakondmanó-szerűség, de semmi egyebet. Nyilván, ha egy van, akkor több is van, de hogy hol, és mi jelentősége van ennek és van-e közük a filmhez, ezzel kapcsolatban semmit sem tudunk biztosan – mondta a doktor.”
Nem sokkal később viharos szél söpör végig a városon és lekopasztja a pompás almafát. Még ugyanazon a napon furcsa édeskés szag kezd terjengeni a városban, s ugyanolyan kellemetlen ízű lesz az ivóvíz is, ami miatt az épp 50 éve nyitva tartó Ottokár-féle pékműhely is kidobja az aznap sütött összes péksüteményt, majd bizonytalan időre bezár.
Paulon Viktória egy kedves öreg hölgynek, Jankának adja az elbeszélő szerepét. A párbeszédeket és néhány naplóidézetet leszámítva mindent az ő szavain keresztül érthetünk meg, de a történet mégsem válik egyoldalúvá, mert Janka annyi gyerekkel és felnőttel van szeretetteljes kapcsolatban, hogy az ő gondolataik, érzéseik is mind elérnek hozzánk. Még a vakondmanóké is.
A felbolydult városban nyomozás indul, egy idegen feltűnik, több barát eltűnik. Az izgalom valódi, felnőttként is átéltem velük. Mégis végig biztonságban, mert Janka fogta a kezemet. A világ ha fenekestül fel is fordul, ha nem bírok aludni az aggodalomtól vagy őriznem kell egy titkot, pedig az egyre jobban feszít, akkor is van, akinek az ölébe hajthatom a fejem. Annyira fontos érzés! Paulon Viktória jól tudhatja ezt. Sok olyan ponton ad megnyugtatást a fiatal olvasónak, ahol sok más ifjúsági könyvben talán túl korán marad magára az olvasó. Nem hagy értelmetlenül feszültségben, de nem is oltja ki az izgalom tüzét.
A fényes kulisszák csak a végső nagy küzdelemben változnak meg, akkor ismerjük meg a szomszédos Vasfala bányavárosát, ahol majdnem ezer méter mélyen is folyik a munka, drágakövek káprázatában vagy attól szabadulva egy egész város él odalenn. Endrődi Kata illusztrációi szelíden, szemérmesen kísérik végig a mesét, de a kevés, jelzésszerű rajz éppen elegendő és kellő szabadságot ad a képzeletünknek.
Paulon Viktóriát korábban a Kisrigók – Három gyerek hazatalál című, ugyancsak a Pagonynál megjelent meseregényéből és Kisrigók címen vezetett blogjáról ismerhettük. A könyv és a blog is az örökbefogadásról, közös útjukról szól, csak másképp. Innen lehet ismerős az a mindig éber anyai tekintet, amivel Janka is gondoskodik a körülötte élőkről. Természetesen Janka ebben a regényben nem főszereplő, s ha jobban belegondolok, ennek a történetnek nincs is igazán főszereplője. Úgy is mondhatom, hogy mindenki főszereplő, aki halad az útján: akár épp megvalósítja álmát, akár pusztán teszi a dolgát, akár kiáll barátjáért, akár hibáját kell beismerje, akár szerető barátot vagy rokont keres. A lélekben zajló nyomozás ugyanolyan fontos szerepet kap, mint a terepen való kutakodás. Idézet egy elveszett, aztán megtalált naplóból:
„Arra szoktam gondolni, hogy olyan vagyok, nem is én, hanem a szívem, mint a káposzták. Nagy zöld levelek borítják kívül, amiket le kell bontogatni, és alattuk van az igazi káposzta, de még azt is tovább lehet bontogatni.”
Sok káposzta kibomlik előttünk, s hála égnek, ha a külső leveleket meg is gyötörte valami, a káposztaszívek legbelül egytől-egyig mind tiszták és épek. Ebben útközben persze sokszor elbizonytalanodunk.
Amikor kiderül, hogy több topolai is elgondolkodott már azon, milyen izgalmas is volna, ha egyszer lehullatná az almafa a szirmait és termést is hozna, és azt a termést meg is lehetne kóstolni, akkor már sejtem, hogy a híres topolai egyensúly felborulása valójában utat enged egy természetes érési folyamatnak, a változásra való igény felébredése szükségszerű, a baljós árny pedig nem feltétlen hoz majd gyászos véget. Bár arról már nem szól a fáma, hogy a fa terem-e valaha, számomra bizonyos, hogy a happy end nem pusztán visszatérés a régi időtlen kellemességbe. Valami végleg megváltozik. És ez nem baj.
A kaland végén pedig jön a várt felismerés: „A kitalált jóslat általunk vált valósággá…”
S bár erre felnőttként már számítunk, gyerekként talán szükség van ilyen történetekre. Paulon Viktória áradón, odafigyeléssel ír, és itt-ott finom nőies humort is sző a mese szövetébe, főleg a rímekben, bohókás szóvirágokban, mondásokban beszélő Donna Móna alakján keresztül. Olyan érzésem volt az első perctől fogva, mintha valami régi könyvet olvasnék, olyat, amilyenek ma már nem íródnak. Talán 50 évvel ezelőtt még igen – akkortájt, amikor Ottokár 20 évesen megalapította pékségét és jött egy szél, ami felkapta a zsemléspultot. Akkor is jött valami változás. A változás szele. Ezzel a régi időkből ismert nyugalommal, természetességgel, barátságossággal megírt meseregénnyel is elindul valami változás, csak leginkább a kortárs magyar gyerekirodalomban. Új hangnak érzem, örömmel hallgatnám még sokszor. A világ a szerző minden megírt könyvével egyre jobban hasonlít majd Topolára, úgy hiszem.
A topolai mozi titka Róka úréknál
-
Akciós termék
A topolai mozi titkaOriginal price was: 2 990 Ft.2 691 FtCurrent price is: 2 691 Ft.
Pagony, 2018
228 oldal
7+
Topolán mindig szép az idő, virágzik az almafa, és a városka lakói békében élnek. Egészen addig a napig, míg Ferdinánd meg nem nyitja a moziját, és valami szörnyűség nem történik…
A kisváros állóvize felkavarodik, a két kamasz, Ágoston és Jusztina nyomozni kezdenek. Míg Ágoston a titokzatos vakondmanókat hibáztatja, és ellenük sereget szervez, Ferdinándnak a topolaiak gyanúsak egytől-egyig. A pékség bezárása, a szélvihar, az emberrablás, a titokzatos idegen felbukkanása után semmi sem a régi Topolán. Míg Ágoston sereget szervez, Jusztina biztos benne, hogy gyanakvással nem mennek semmire. Megpróbálja a szívével és az eszével megoldani a rejtélyt.
Miközben újabb részetekre derül fény, felépül körülöttünk különös boltjaival és kedves lakóival egy egész kis univerzum. Szeretnénk benne maradni, amíg csak lehet.
