Bors néni szikrát lobbant az álmos anya elméjében

(Nem csak minden kedden.)

Nemes Nagy Ágnes: Bors néni könyve

Anyukámtól tanultam meg észrevenni a vadgesztenyefák csodáját: a hatalmas, tornyos-habos virágokat a még hatalmasabb fa kerek és sűrű lombozatában. Kislány korom óta minden évben felkapom a fejem, ha megindul a virágzás, s amennyiszer csak lehet, megbámulom. Pompázatos. Ha halványodni, megtörni látszanak a rózsás torta-tornyok, kicsit elszomorodom, de mire lehullanak, már nem lógatom az orrom, inkább belezsongok egy másik csudába.

Egyszer csak kiderült a számomra, hogy Bors néni is egy hatalmas gesztenyefa alatt töltötte a nyarait: egy öreg erdei malomház kertjében. A szerző, Nemes Nagy Ágnes egyik kedvenc felnőttkori „szent helye” szintén szorosan összefonódik egy vadgesztenyefa életével: ha megpillantotta a Krisztina templom különleges tetőzetét – mellette a hatalmas vadgesztenyefa lombjával, leginkább verőfényben, fentről, a Mészáros utca felől érkezve, valami egészen különlegeset élt át.

Ez a helyszín nekem fontos. De megint olyan élmény ez, ami sok emberé. Vannak helyek, amelyek eseményeik által nevezetesek. Nem valami tényleges, szubjektív dolog teszi őket fontossá, hogy itt ez meg ez történt, vagy történt velem. Nem. Önmagukban hordanak valamiféle jelentést. Ezt a jelentést jobb híján szakrálisnak nevezném. Nem azért, mert templom van benne. Én a ribizkebokorban is érzek bizonyos fajta szakralitást. (N.N.Á. kis gyermekkori kedvenc kuckója és felfedezőhelye – a szerk.)Talán úgy mondanám: valamiféle jelentőség, valamiféle fontosság, aminek voltaképpeni tartalmát megnevezni nem tudjuk. (…) Egy ilyen egyéni helyszín ez a bizonyos szemszög, ez a panoráma a Krisztina templomról, ahol valamilyen információsűrűsödés fogad.

Nemes Nagy Ágnes: Látkép gesztenyefával, Magvető, 1987

Ez a szent látkép végig kíséri költészetét is – több, gyerekek örömére írott versében is találkozhatunk gesztenyefákkal. Könnyű ehhez kapcsolódnom, hisz mélyről és belülről jön a lelkesültségem, s amikor ráébredtem, hogy Bors nénihez is tartozik egy vadgesztenyefa, azonnal még jobban megszerettem. Varázsos figurájához különlegesen jól illik ez a hatalmas fa, talán épp azért, mert szelíden sejteti, hogy ez az „apró néni” mennyire hatalmas.

A három és fél éves fiam szilveszterkor a Nyúl Elek-mese versikéit szavalta fennhangon a gyerektársaságban ártatlan huncutsággal a szemében. Pont olyannal, amilyennel minden Bors néni-mese és vers fel van vértezve.

Én vagyok
                Nyúl Elek,
mindenkit felöklelek,
hordok pohárkalapot,
karmolok és harapok,
bámuljatok, nyúlfejek,
én,
     én,
                Nyúl Elek,
bőgök, mint a bőgőhúr,
én vagyok a fő-fő nyúl!

Nemes Nagy Ágnes: Bors néni és a nyulak (részlet)

Ha van is gonosz, amit el kell hessegetni, ha van is baj, amit orvosolni muszáj, jön a kicsi, gyors, kevés szavú nénike, s hipp-hopp elhessinti, amit el kell, orvosolja, amit muszáj. Könnyedén, repülve, villámként cikázva, kitartó türelemmel, kedvességgel és szenvedélyes munkakedvvel. Megszeppent nyulak, tetőkertben nyíló mályvatövek, színes zsiráfok, padláson kuckózó macskák dicsérik munkásságát. Lehet szó kiömlött borsról, felbőszült nyúlfiról vagy épp egy szemtelen „kis viharról”, Bors néni felismeri a szükséges teendőt és nyomban cselekszik.

Minden rendben ment, amikor megjelent a kis, kerek vihar, Megállt fölöttük, és jó bőséges esőt öntött az elefántokra. Mérgesen mondta Bors néni:
– Én nem tudom, mit akar
ez a kicsi, ez a kerek,
tökkelütött zivatar.
–- Nem megmondtam: az esődet
nehogy ide rázzad,
frissen festett elefántról
ne mosd le a mázat.
A vihar dörmögött-mormogott, és továbbrepült volna, de Bors néni fújt: hú! És a vihar szétfoszlott.
– Elég volt belőle – mondta Bors néni.

Nemes Nagy Ágnes: Talla-Galla, az éjszakai város (részlet)

Tudni kell, hogy a kis vihart maga Bors néni teremtette, így aztán feltétlen jogosult az elfújására is.

Nemes Nagy Ágnes egy éve a közös kedvencünk, ami a házi gyerekkönyves felolvasásokat illeti. Írtam is a Mennyi minden, A kósza varjak és a Lila fecske-trilógia bűvöletében egy méltatást tavaly, de Bors néni csak nemrégiben érett be. Bevallom, Keresztes Dóra illusztrációi hosszú ideig távol tartottak az otthon épp fellelhető Bors néni kötettől. Az eredeti, Pásztor Gábor-féle képekhez kötődöm kislánykoromból, nincs mese, nekem azok a Bors néni színek, formák, az a Bors néni-orca az igazi. Csakhogy közben annyira megszerettem a kötetet, hogy mostanra teljesen mindegy, milyenek a rajzok, a kötet csupa fény, s már egészen megkedveltem azt a rengeteg harsánykéket, amivel ez a könyv megtelt, sőt a vasvillafogú asszonyságokat is eltűröm.

Misi kedvencei a kötetben az említett Bors néni és a nyulak és a Talla-Galla, az éjszakai város című két mese, a verseket és a Bors néni és a borsot többnyire csak ezek után olvassuk – általában félálomban szieszta vagy az éjszakai alvás előtt. Puduru-Talla-Gallába repülünk vagy az erdei vízimalomhoz, esetleg mindkét helyre. Évi, Lackó mindig ott vannak Bors néni mellett, ha kalandokról van szó, mi sem maradhatunk le tőlük.

Az az őrült ritmus, amivel ezt a két mesét fel lehet olvasni! Az a nyelvi gyönyörűség, ami átjár, hogy ezt olvashatom, elfeledteti minden földi nyavalyám. Nemes Nagy belesodor a meséibe, beleringat, sőt legtöbbször belefúj, ahogy Bors néni is időnként fúj egy-egy világmegváltót.

Bár Misi nem budapesti kölyök, nem otthona az Oktogon, sem a János hegy, s én is csak fiatal felnőttkoromban szippantottam magamba a sűrű Budapestet, jó érzés együtt elrepülni a nyolcszögletű térre, elképzelni a budai utcácskák lakóit, amint időnként kapnak a nyakukba Bors néni locsolóvizéből. Minden apró versmorzsában találok valami jóízű régi budapestit – engedem, hogy átjárjon, s remélem, hogy Misibe is átszivárog belőle valamicske.

Tudom, mire gondoltok – mondta Bors néni. Hogy ez a Nyolcszögletű Tér éppen olyan, mint a Nyolcszögletű Tér otthon. Amit olyan jól ismertek. Csakhogy éjszaka van. Talla-Galla éjszakai város.

Ott éjjel
minden olyan,
mint nappal,
csak más.

Olyan az utca, olyan a ház,
olyan a pince, olyan a padlás,
csak más.

Olyan a szél, olyan az ég,
olyan az elefánt, olyan az alvás,
csak más.

Olyan a víz, olyan a csobogás,
olyan a repülés, lebegés-lobogás,
csak más.
Csak más,
csak más,
minden olyan, csak
más.

Nemes Nagy Ágnes: Talla-Galla, az éjszakai város (részlet)

Nem szeretem a most nagyon népszerűvé vált messengeres hangüzeneteket, mert zavarba jövök a hirtelen közvetlenségtől, de Bors néni meséit, verseit olvasva mindig az jut eszembe: no, ezeket szívesen felmondanám kedves barátaim gyerekeinek. Aztán ki tudja, mit szólnának hozzá…

Az erdő szélén folyt egy patak, a patak szélén ott állt egy vízimalom. A malomház küszöbén ült Bors néni, és babot fejtett. Hja, igen, azt még nem mondtam, hogy a malom mellett nőtt egy nagy vadgesztenyefa. Óriás volt, háromszor olyan magas, mint a malom, és tele volt piros virággal. Ilyen fa nem is nőtt több az erdőben.  (…) Mondom, Bors néni babot fejtett a küszöbön, előtte meg a fűben ott ült Évi é Lackó. Éppen látogatóban voltak Bors néninél, aki nyáron az erdőben lakott. Azon kívül ott ült a fűben a házi sün és egy Dezső nevű törpekakas. Bors néni oda-odadobott egy tarka babszemet a törpekakasnak, a házi sünnek, sőt Évinek és Lackónak is. Kicsit nyers volt az íze, de édes. Zúgott a malomkerék: zú-katt, és ők rágcsálták a tarkababot: rip-rop.

Malomkerék, tarkabab,
nyári fű és nyári nap,
rip-rop, zú-katt,
babszemet egyetek,
gyerekek, gyerekek,
zubogó patak,
kereket, kereket
zúgat, zúgat.

Nemes Nagy Ágnes: Bors néni és a nyulak (részlet)