Nehéz ez a téma. Én legalábbis így érzem: gyakorló mesebloggerként az elmúlt években észrevettem, hogy az egyre népszerűbbé váló “érzékenyítő mesék” esetében gyakran az üzenet a stílus kárára megy. Azaz: annyira fontosnak tartunk bemutatni egy témát – legyen az válás vagy bilizés, környezettudatosság vagy neurodiverzitás – , hogy maga a mese, a képi világ (vagy mindkettő) egyszerűen elszárad(nak) mellette.
Lehet ezzel vitatkozni, persze. Hogy nem baj ez, kellően mesés hangszínt bevetve bármilyen gyereket elvarázsol, ha olvasunk nekik! Ám az itt összegyűjtött könyvek egytől egyig fantasztikus példái annak, mi történik, amikor egy érzékeny témához sikerül kiemelkedő grafikát és kedvességében érzékeny szöveget IS alkotni egyszerre, és így egy minőségében egészen más élményt nyújthatunk a mesét hallgató ifjúságnak. Akik nálunk is jobban értik (meg érzik), milyen más egy eldobható papírtányérról enni a vacsorát, mint egy szépen pengő kerámia variánsról.
Október a mentális egészség hónapja, emiatt úgy szedtük össze ennek a sokszínű válogatásnak a könyveit, hogy leginkább a belső sokféleség élményét mutassák be. Van köztük olyan, ami a Down-szindrómát “meséli” el, vagy ami az autizmus élményét ágyazza történetbe – utolsó könyvként pedig Szegleti Gabriella és Vibók Ildi szülőknek is szóló neurodiverzitás-mesegyűjteményét választottuk, ami nekem személyesen is rengeteg segítséget adott, amióta megismertem. Fogadjátok szeretettel az összes könyvet, egytől egyig: mert mielőbb megértik apróbb könyvfalóink, milyen különlegesen szép dolog az, hogy ennyifélék vagyunk, annál boldogabbak lesznek ők is, mi is.
Kristin Roskifte
MINDENKI SZÁMÍT
Csimota, 2021, 6+
Ezt az igencsak méretes böngészőt először egy svéd könyvesboltban találtam, ahol – beismerem – kifejezetten a “számolóssága” miatt vettem meg. A nagyobbik fiam épp akkoriban ismerkedett a számokkal, és vele kezdtük először lapozgatni: én pedig oldalról oldalra jobban elcsodálkoztam, mennyivel többről is szól ez a könyv, mint a számolásról! (Persze, egy ilyen tökéletesen kétértelmű címmel, mint a “Mindenki számít”, sejtenem kellett volna, hogy van némi turpisság a dologban.)
Azért szeretem nagyon ezt a böngészőt, mert nem dorgálja az orrunk alá, hogy igen, mindenki másféle, de mindenki ugyanannyira számít. Sőt, a skandinávokra egyébként is jellemző természetességgel meg sem említi a dolgot: azzal, hogy mindegyik oldalon felsorolja, a karakterükben nagyon is hasonlító emberek közül ki ezt, ki azt éli át az életében, egyiknek kisbabája születik, a másik szerelmes lesz, a harmadik igazságtalanul van börtönben… Szóval mindezzel sokkal hatásosabban közli a Mindenki számít az üzenetét, mintha kibetűzné, hogy tényleg, valakinek – vagyis igaziból mindannyiunknak – mindenki számít.
Gimesi Dóra
EMMA CSÖNDJE
Pagony, 2022, 6+
Ha kéne mondanom egyetlen kortárs magyar gyerekkönyves szerzőt, akinek látatlanban is megbízom a szövegeiben, Gimesi Dóra a lista élén perdülne. Fogalmam sincs, honnan jutott eszébe Emma karaktere – a kislány, aki négyévesen szólalt meg először, percre pontosan tudja, mikor mi történik, és fejhallgatót hord az osztályban, hogy a zajszintet elviselhetővé tegye magának –, ám olyan finomsággal mutatja be őt, és azt, milyen másképp lehet megélni egy-egy, számunkra természetes helyzetet, hogy annak semmilyen tanítás-szaga nincsen, színtiszta mese az egész.
Briliáns ötlet volt Emmát az akváriumi, tengeri lények diskurzusába bevonni, hiszen ott tényleg csönd van, ugyanakkor a lehetőség is adott a fejlődésre – Emmának ugyanis beszélnie kell ahhoz, hogy Fülöp delfint segítsen meggyógyítani. És félreértés ne essék: Emma belső monológjában nincs semmi távolságtartás vagy “vagyunk mi és vannak ők” -féle érzés. Teljesen neurotipikus, a szokásosnál kissé érzékenyebb gyerekek is ugyanúgy magukénak érezhetik a történetét: nálunk például Benu fiam is szokott néha fejhallgatót hordani az osztályteremben, ha figyelni kell. Már csak ezért is szeretem Emmát…
Lázár Ervin
A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ
Móra, (1985), 6+
Van olyan közöttünk, aki nem kucorodott össze gyerekként egy kilencvenes évekbeli kanapén, hogy csillogó szemekkel hallgathassa Mikkamakka kalandjait? Eszembe sem jutott akkoriban, hogy a Négyszögletű Kerek Erdőben összekerült társaság felnőttként is milyen izgalmas lesz – aztán egy barátnőm Vacskamati történetét osztotta meg valamelyik közösségi média oldalon, egy ADHD-ról szóló bekezdéssel együtt, és a fejemhez kaptam. Mert valóban: nemcsak Vacskamati, hanem az erdő többi lakosa is tökéletesen leképezik társadalmunk sokszínűségét.
Legyen szó Szörnyeteg Lajos agyvelejéről, Dömdödöm bánatáról vagy a sebes gondolkodású Aromóról, szerintem mindannyian fel tudjuk fedezni Lázár Ervin örökzöld mesefiguráit a saját életünkben – és ez természetesen a gyerekeinkre is igaz. Mennyivel könnyebb elfogadni egy-egy harsányabb vagy élénkebb nagycsoportos vagy iskolás társat, ha eszünkbe jut, hogy a Négyszögletű Kerek Erdőben hogy kezelték Bruckner Szigfrid hőzöngéseit vagy Vacskamati legelrugaszkodottabb ötleteit! Nem utolsósorban pedig szuper példája ez a könyvecske annak, hogy nemcsak a kortárs szerzőké a világ – igazi mesekincsek születtek már a nyolcvanas években is!
Agnes Lacor
LILI
Csimota, 2011, 5+
Nemrég ismerkedtem meg ezzel a könyvvel, amiben egy nagytestvér mesél kedves kis Lili húgáról. Lili történetesen Down-szindrómás, és mint mindennek, ennek az állapotnak is megvannak a boldogabb pillanatai – merthogy Lili ölelései a legjobbak a világon! – és néha, természetesen, a szomorkásabb momentumai is. Amikor (egyetlen oldalpár erejéig) Lili anyukája sírdogál mások értetlenkedése miatt, a saját szívem is belefacsarodott: el se tudom képzelni, mennyire fájhat, amikor szíved legféltettebb kincsét idegenek eldobhatónak tekintik.
Kifejezetten kisgyerekeknek szól a Lili, szerintem húsz mondatnál kevesebb van az egész képeskönyvben – ez viszont elég ahhoz, hogy Szabó T. Anna közvetlen hangulatú fordításában mind megértsük, a “mongol” egy dallamos szavacska, hogy Lili talán nem épít majd palotát, de már most gyönyörű színekkel fest falakat, és hogy úgy egyáltalán: Lili valójában csodálatos. Márpedig egy nagytestvér csak tudja ezeket.
Máray Mariann
ELÉRHETETLEN
Csimota, 2024, 5+
Annyira nagyon örülök, hogy egyre több csendeskönyv (eredeti nevén “silent book”) jelenik meg Magyarországon manapság! Ennek elsősorban a Csimota Kiadó missziója az oka, hogy a műfajjal a szabad(abb) mesélést is népszerűsítsék, illetve a vizuális nevelést már egészen kis korban támogassák vele. Máray Mariann nemrégiben két csendeskönyvvel is előrukkolt a Csimotánál: az egyikük napjaink elmagányosodott embereit hozza össze, az Elérhetetlen viszont egy ennél is érzékenyebb témához nyúl – az autizmus burkával ismerkedhetünk meg, már egészen születéstől kezdve.
Nagyon megérintett engem, ahogyan a “burok” fogalmát egy mindannyiunk által átélt élményhez kötötte Mariann, szerintem gyerekként is sokkal könnyebben értelmezhető így. Szavak híján is sokkal erősebben érezzük olvasóként a saját belső (meg külső) tér iránti igény megnyilvánulását, mind mondjuk az Emma csöndjében, ám ez a csendeskönyv továbbmegy a gyerekkornál és megmutatja: nem az a megoldás, hogy az üvegburkot lekapjuk a fiúról, hanem hogy azon keresztül érintkezzünk vele. És olyankor a burok fala néha kicsit átjárhatóvá válik, önmagától.
Nina Nordal Ronne
SZÜRKE
Csimota, 2021, 4+
Ahogyan nézegettem ezt a könyvet (sőt, ebben a videóban még a szerző beszámolóját is meghallgattam róla), élénken villantak fel bennem saját iskolás emlékeim, ahol szintén azt éreztem: mindenki más színesebb nálam. Fel is jegyeztem magamnak, hogy ki szeretném deríteni: mitől ennyire univerzális ez az élmény mindenkinek, hogy még képeskönyv is született róla?!
Azonban a Szürke bölcsen nem a “miért”-et, hanem inkább a “hogyan”-t mutatja meg ebben a mesében: egészen pontosan a “hogyan tovább”-ot, ugyanis Szürke nem áll meg ott, hogy azon szomorkodik, ő mennyire más, hanem elindul megkeresni a köveit (amit a színesebb társa vett el – szintén univerzális élmény lehet sokunknak!), és közben más színek is csatlakoznak hozzá. Végül még a harsányabb árnyalatok is betársulnak, a gyerekpaletta kiteljesedik, a kövek pedig megkerülnek, nekem külön tetszik, hogy nem a betagozódás az üzenet, hanem az egyenértékűség. Ha én olvashattam volna ezt a könyvet gyerekként, biztosan segített volna nekem is elfogadni saját árnyalataimat – már csak ezért is ajánlom!
Szakács Eszter
A ZSÉMBES KIRÁLYLÁNY
Pagony, 2024, 5+
Bevallok valamit: rég csalódtam annyira kellemesen egy könyvben, mint A zsémbes királylányban. Persze, már ránézésre is bájos – Szimonidesz Hajnalka illusztrációival nem nagyon lehet félremenni – de mint tudjuk, királylányos tündérmesékkel Dunát lehet rekeszteni, sokuknak még hasonlóan ötletes címük is van, aztán kiderül, hogy mind csak egy a sok közül.
Nos, Szakács Eszter királylánya nem ilyen: kifejezetten rosszkedvű, mindenkit instruál, és abban is ellene megy a sztereotípiának, hogy a szolgálójának álló Lali királyfi nem azt deríti ki, hogy egy gonosz szellem lakozik benne, vagy hogy krónikusan félreértett királylányról van szó, aki így védi sebzettségét; ehelyett derűvel mutatja meg neki egy tágabb nézőpont előnyeit, nem rendeli se alá, se fölé magát. (A végén azért összeházasodnak, amit kicsit sajnálok, de a műfaj mégiscsak jár némi kötöttséggel :)).
Muszáj megemlíteni még a királylányos könyvben sorakozó többi mesét is, mert ugyanúgy ellene mennek a megszokott mesetoposzoknak, mint az első: nálunk különösen a robotkirályfis mese, és a könyv- meg tejbegrízzabáló borgó váltak kedvencekké! (Nem csoda – jómagam is szívesen töltenék hosszú heteket könyvekkel és édességgel körbebástyázva…) A konklúzió egyértelmű: nem baj, ha kicsit mások vagyunk, mint amit várnak tőlünk. Ha megmaradunk annak, meg fogjuk találni a magunkfajta barátokat – legyen az királyfi, királylány vagy borgó.
Bogdán Viki
LÉNA ÉS A TÁNCOLÓ BETŰK
Pagony, 2024, 6+
Szerintem mindannyiunknak van olyan ismerőse, gyerek vagy felnőtt, akinek gondot okoznak (vagy okoztak) a betűk. Van egy családtagom, aki kifejezetten nehezen tanult meg olvasni, egy másik pedig a figyelemzavarja miatt olvas nehezen hosszú szövegeket. Mindemiatt különösen kíváncsi voltam Viki meséjére, amihez saját emlékeit és tapasztalását a diszlexiáról használta fel: Léna szemei előtt ugyanis táncra kelnek a betűk, fárasztó neki egy egész mesekönyv elolvasása, fel kell állnia közben, játszani kicsit. Amikor aztán sikerül neki (mert egy olyan érdekes mesét olvas, amihez mindig visszatér a szünetek után), vele együtt örülünk – esetemben négyéves Samu fiacskámmal, akinek különösen szívébe lopta magát Léna története.
Amikor Bogdán Viki elküldte nekem a könyvét, aggódtam kicsit, mert a hasonló témájú könyvek gyakran kicsit didaktikusra sikerülnek. Léna története azonban természetesen bomlik ki, nincs túlmagyarázva, hogy jaj, az iskolában is utálok olvasni, Anyával is nehéz, én már csak ilyen vagyok – a mese tényleg mese, sőt, igaziból mese a mesében, ugyanis Léna könyvéből is olvashatunk részleteket! Különlegessé teszik még ezt a könyvet Viki különböző grafikai megoldásai, gondosan átszőtte kacskaringós betűkkel az oldalpárokat, és még a betűtípus is egy könnyített fajta, hogy más, olvasási kihívásokkal küzdő apróságoknak is segítsen vele. De persze bárki másnak is ajánlom Léna kedves kis képeskönyvét! Hátha a segítségével mi is új szemekkel nézünk majd a minket körbevevő betűkre…
Dániel András
A NYÚLFORMÁJÚ KUTYA
Tilos az Á, 2014, 12+
Kifejezetten ritkaságszámba megy, amit Dániel András művelt a magyar gyerekkönyvek világában az elmúlt években: a stílusát (képben és szövegben egyaránt) távolról felismerni, akár úgy is mondhatnánk, külön “márka” lett. Így van ez A nyúlformájú kutyával is: távolról süt róla, hogy ez egy “dánielandrásos” mesekönyv, még úgy is, hogy bőven nagyobbacska gyerekeknek szól, mint mondjuk a Kuflik.
Témájának ugyanis az identitáskeresést választotta: adott egy Károly nevű nyúl, aki belül ugyan tudja magáról, hogy ő igaziból kutya, más viszont csak a nyuszit látja benne. Az a szép ebben a könyvben, hogy megmaradhatott volna a dolgok felszínén is, beszélhetett volna általánosságokban a meg-nem-értettségről, ehelyett Károly konkrét belső monológjába csöppenünk, amiből (kissé rezignáltan) megtudjuk az ő sok nehézségét, kérdését. Merthogy cseppet sincs itt elvarrva semmilyen szál, nincs cselekmény, a központi kérdés, hogy hol is van a helyem egy nálam sokkal pepitábban gondolkodó világban, megválaszolatlan marad. Károly odaképzel magának barátokat, ám tudja, talán sosem találkozik velük igazán. Furcsa minta ez egy (kis)kamasznak, de persze, nem is minta, inkább csak valami furcsa, kusza tükörkép. Néha az is kell.
Szegleti Gabriella – Vibók Ildi
HA TÉNYLEG TUDNI AKAROD…
Kulcslyuk, 2023, szülőknek és pedagógusoknak
Utolsó ajánlóként pedig egy olyan könyvet hoztam, ami legalább annyira szól szülőknek, mint gyerekeknek: a Ha tényleg tudni akarod… ugyanis nemcsak olyan mesék gyűjteménye, amiben napjaink leggyakoribb neurodiverz típusait ismerhetjük meg, hanem a különböző típusokhoz egy-egy listát is találunk ötletekkel és tanácsokkal, hogy szülőként hogyan segíthetjük legjobban gyerekeink mindennapjait (már ha maguk is a neurodiverzitás szivárványszínű spektrumán helyezkednek el valahol. És ha nem, akkor is – az ADHD-s tippek közül szerintem az összeset nyugodtan bevezethetnénk bármelyik ovis kisgyerek napi rutinjába).
Úgy hallottam, ez a könyv rendesen repül a polcokról, és megértem: bár a borító alapján kicsit megijedhetünk, mennyi mindent akartak belezsúfolni, valójában nagyon kedves, egyszerű (de nem didaktikus!) mesék vannak benne. Külön megsimogatta a szívemet egy páros mese, ahol először az autista Bendi, aztán a neurotipikus Ferkó szemszögéből ismerjük meg ugyanazt a történést: kincset ér az ilyen, pláne manapság, amikor egyre több integrált csoportot és osztályokat alakítanak az ovikban és iskolákban. (A felnőtt ADHD-s mese is fantasztikus ötlet, eszembe se jutott eddig, milyen jól jöhet egy hasonló helyzetben élő gyereknek!) Egy szó mint száz – szívből ajánlom ezt az egészen kivételes könyvet is, bárhol is helyezkedtek a szivárványskálán. Egy kis extra beleérzés mindig jól jön.
