Kertész Erzsi új meseregénye egyik kedvencemre, Labirintó című korábbi misztikusára emlékeztet. Itt is egy varázslatos allegóriafolyamba lépünk, amikor olvasni kezdünk.
A két nyomozókarakter, Teória és Teodor, mint tűz és víz laknak egy ikerházban, innen indul a történet, melynek látszólagos középpontjában egy ellopott kerti tó felkutatása áll. Valójában azonban sokkal többről van szó, a nyomozás szinte csak keretezi a valódi képet, hiszen a nyomok az Éjszakai Kertbe vezetnek, amelynek lakói egyenként is kitöltenek egy-egy univerzumot.
No, jó, ha önálló univerzumot nem is teremtenek, de a kert sötétjében tett séta során személyes történeteik tárulnak fel, melyeken keresztül az élet legrejtélyesebb, legbensőbb vívódásait, igazságait és hazugságait kezdjük el körüljárni. Ahogy Kertész Erzsi leírja a kert elvarázsolt birodalmát, mintha egyetemes szépségek, talányok sejlenének fel minden apró létező mögött, legyen az kő, moha, varjú vagy hajadon leány.
Néha az az érzésem, a szerző legesleginkább ezekről szeret mesélni, annyira, hogy filozófiája halk lírával oltja ezt a gyerekprózát.
„Van úgy, hogy a varjak néha annyira sokáig kárognak, hogy hangjuktól még jobban megvastagszik a jégpáncél, és keményre, ropogósra, kristályosra fagy a hó, mintha többé már el sem akarna olvadni. (…)
Ilyenkor már csak egy megoldás marad. A Rügyeknek Éneklőkre marad az a küldetés, hogy becsalogassák a kertbe a vonakodó Tavaszt. (…)
Ilyenkor a daloláshoz a Rügyeknek Éneklőnek egymás után öt dolgot kell magában legyőznie. Csak ha ez mind sikerül neki, akkor kezdheti meg az éneklést. (…)
Először tehát legyőzte magában a lustaságot, és odasétált a legközelebbi fához. Aztán legyőzte magában a hidegtől való borzongást, és karját kitárva átölelte a fa törzsét. Aztán legyőzte magában a kedvetlenséget, és elénekelte oda és vissza a hangskálát. Ezek után legyőzte magában a varjaktól való idegenkedését és félelmét, majd behunyta a szemét, hogy átszellemültebb legyen a dala. A legeslegvégén pedig legyőzte magában a ború előszelét, hogy talán nem is sikerül a rügyfakasztás, és amikor ez mind megvolt, dalra fakadt.”
-
🅰 Éjszakai kert3 990 Ft
A lányos detektívregény valójában apró megfigyelésekből kikerekedő életbölcsességek tárháza gondolatébresztő, szelíd színezésű rajzokkal. Egy este csak egy fejezetet szabadna belőle olvasni, hogy mindennek legyen elég tere és ideje kiszellőzni és leülepedni. De ezt nem lehet, ez egy leányka saját olvasmánya. Felolvasásra nehéz elképzelni. Így hát a kertnyi allegóriát a gyerekeknek elsőként magukban kell megdolgozniuk. Kíváncsi volnék, mi lesz belőle? Lesz-e belőle valami? Azaz marad valami? Mi marad?
A Labirintóban erősebb volt talán a dramaturgia, ami segített az ott is domináns karakterek egyéni történeteihez kapcsolódó misztériumot tovább gombolyítani, így aztán azokat meg is haladni. A Labirintónál is úgy éreztem, lehetne inkább nagyobb ívű: túl rövid és nem fér bele ez a sok minden, az Éjszakai Kertnél méginkább. Kívánok hát mindenkinek sok időt és bátorságot a lassú olvasáshoz vagy legalább a hosszas feldolgozáshoz!
„Könnyen gondolhatnánk, hogy a Kőkoptató mostanra már valószínűleg beleőrült a munkájába, mert végtelen számú nap kellett ahhoz, hogy a durva, érdes formákat lekoptassa. Ám aki ismeri, tudja, hogy a Kőkoptató mindig derűs, mindig mosolyog. Libbent egyet, és végighúzza a selymet a kövön, majd megszemléli az eredményt, aztán megint libbent, és újra megszemléli, történt-e változás. Minden libbentés újabb izgalmas kaland, mert ha lassan is, de a változás lezajlik, és a Kőkoptató ott szeretne lenni annak legapróbb pillanatánál is, nem mulasztana el egyetlen tízezredmásodpercet sem.”
