Míg hagyma hajt a földben

F. H. Burnett: A titkos kert

A mai napig, ha esik az eső és én mégis egy kertben találom magam, vagy ha csak meglátok egy magas téglafallal körülvett kertecskét, eszembe jut Burnett regénye: A titkos kert. Felnőttként olvastam, felnőttként is raktároztam el, mégis látom azt a bennem élő kislányt, aki a regény bűvöletében még felfokozottabb lelkesedéssel veti bele magát a kerti és kastélyos fantáziajátékokba. Millió kislányhoz hasonlóan én is gyakran játszottam a padlásszobámban, hogy egy hatalmas kastély egyik szobájának lakója vagyok, úgy, mint Mary, a regény egyik főhőse. Ez az őskép sokunk lelkében készít lenyomatokat, talán valakinek épp Burnett könyve révén.

Mary Indiában cseperedett fel, de miután árva lett, nagybátyja yorkshire-i birtokán találta magát. A hatalmas birtok a rejtelmes kastéllyal mindaddig börtön a kislány számára, amíg véletlenségből fel nem fedezi a hatalmas park egy falakkal körülvett titkos részét, ahol a vörösbegyeken kívül csak Ben, a kertész fordul meg időnként, ő is észrevétlenül. A másik titok, amit felfedez, legalább ennyire titkos: megtalálja a hatalmas ház másik gyermek lakóját, a betegsége miatt bezárva élő Colint. Aztán a két titok szép lassan egybeforr.

– Délután visszajövök – mondta Mary, amint körülnézett új birodalmában. Úgy beszélt a fákhoz meg a rózsabokrokhoz, mintha értenék a szavát.
Azután fürgén átszaladt a füvön, kinyitotta a nehezen járó régi kaput, és kisurrant a borostyán alatt. Az arca piros lett, a szeme ragyogott, és olyan étvággyal evett, hogy Martha azt se tudta, hová legyen a gyönyörűségtől.
– Két szelet hús és két rizspuding! – álmélkodott. – Ej, no, édesanyám örülni fog, ha elmondom neki, mit csinált magából az ugrókötél!

Még hogy az ugrókötél! Dickon – Martha, a szolgáló kisöccse lesz Mary hivatalos játszótársa, aki minthogy a lápvidék sűrűjében nevelkedik és érzékenysége is megvan hozzá, kiváló segítője lesz a kastélylakó gyerekek felfedezéseinek.

A kis róka, meg a varjú éppen olyan boldog és elfoglalt volt, mint Mary és Dickon, a vörösbegy meg a párja pedig oda-vissza cikázott, mint a villám. A varjú időnként megsuhogtatta fekete szárnyát, és elcsapkodott a fák fölött a parkba. Valahányszor visszatért, leszállt Dickon mellé, és károgott, mintha kalandjairól számolt volna be. Dickon ilyenkor éppen úgy beszélgetett vele, mint a vörösbeggyel. Egyszer amikor Dickon nagyon elmerülten dolgozott, és nem válaszolt azonnal, Kormos a vállára szállt, és vaskos csőrével gyengéden megcsípte a fülét. Mikor Mary pihenni akart egy kicsit, Dickon letelepedett vele a fa alá, elővette tilinkóját, és a halk különös füttyögetésre két kíváncsi mókus hallgató jelent meg a falon.

Burnett fiatalon emigrált édesanyjával Amerikába, később felnőttként, nagyobbik fia elvesztése után tért csak vissza hosszabb időre Angliába, ahol újra házasságot kötött. A titkos kertet javarészt szülővárosában, Manchesterben, egy hatalmas közparkban írta, de a kenti kastély rózsakertje is inspirálta, ahol akkoriban élt. Az írónő a gyász során eltávolodott anglikán hitétől és elindult egy belső spirituális úton – több vallási irányzat is megihlette. Érezhető a regényen ez a szellemi megújulásból eredő lendület, amely a mi izmainkba is átszáll, ahogy olvasunk.