Amikor Róka úr kívánságára nekiláttam, hogy egy kicsit számba vegyem az 50-60-70 évvel ezelőtti magyar ifjúsági irodalom lírai örökségét, zavarba jöttem, mert persze azon nyomban itt termett előttem a költőkirály: Weöres Sándor. A költőt és költészetét időskálán látni és elhelyezni abszurdnak tűnik – annyiunk számára jelentik a költészet teljességét Weöres Sándor versei, annyira messze kimagaslanak a hömpölygő idő folyamából, hogy egészen eltörpülni látszik előttem annak a jelentősége, hogy mikor írta legszeretettebb verseit. Bár nyilvánvaló, hogy nem jelentéktelen tény pl. az, hogy a Bóbita című kötet az ötvenes évek kellős közepén jelent meg, vagy hogy a Gyümölcskosár című legelső gyerekverses kötete még 1946-ban, a kényszerű szünet előtt, egy éppen újra fellendülő időszakban került az akkori olvasókhoz. A versek olyannyira túlélték, vagyis olyannyira túlszárnyalták ezeket az időket, hogy már alig látszik, honnan indultak. Itt vannak velünk és kész, és itt voltak minden köztes évtizedben. Egy részük még szabadságban, másik részük már egy-egy buborékban íródott, majd mind átszüremlettek egy újabb buborékba – ez mondjuk a 70-es évek buborékja, s aztán a rendszerváltozás után ezekből mind végre kiszabadultak, és azóta is itt világlanak felettünk: költőknek mércét, versolvasóknak fényességet adva.
Ha vihar jő a magasból
Ha vihar jő a magasból,
ne bocsáss el kicsi bátyám.
Ha falomb közt telihold lép,
kicsi néném, te vigyázz rám.
Falu végén van a házunk,
a bozótból ki se látszik,
de az angyal, ha leröppen,
küszöbünkön vacsorázik.
Ezt a verset 1946-ban, 33 évesen írta Weöres, a Gyümölcskosár megjelenésének évében. Képzeljétek el, hogy volt egy olyan hosszú időszak, amikor a versben az angyal helyett a cenzúra azt íratta: cinke. Cinke röppent a küszöbre. Az angyalok nagyon tehetségesen tudják álcázni magukat, igaz-e? De ez persze később történt, előbb jött a hosszú hallgatás ideje: Weöresnek 47-től 8 éven keresztül nem jelenhetett meg saját kötete. Aztán megtört a jég – előbb a gyerekirodalom vizein: jött a Bóbita, majd feleségével, Károlyi Amyval közös kötete 57-ben: a Tarka forgó. Klasszikus félmondatok raja visszhangzik a fejemben arról, hogy akkor most Weöres költészetének mely része szólt a gyerekeknek és mely a felnőtteknek, hogy igazából egyik gyerekverse sem gyerekvers, stb. Ezekre a mindenféle okoskodásokra Weöres maga is adott saját választ nyilván nem is egyszer, de például itt, egy sokat citált beszélgetésben a 70-es évekből:
„Minden vers utólag gyermekverssé nyilvánítható, ami nem elvont, nem komplikált, dallamos, ritmikus, a hangzásával, a dinamikájával hat. Ami csak egyszerű életdarabkát tartalmaz. Az ilyen utólag gyerekverssé nyilvánított versek 1:1 arányban állnak az olvasóval, tehát nem oktatják ki: fiacskám, így fogd a szalvétát, úgy tanulj. Szerintem gyerekvers az, ami közvetlenül, szavakkal nem oktat, hanem olyan hangulatot, dallamot, élet- vagy természetdarabkát próbál adni, ami a gyerek — és a felnőtt — lelkét gazdagabbá, finomabbá teszi.”
A magyar gyermekvers. Gergely Ágnes beszélgetése Weöres Sándorral.
Élet és irodalom, 1973. április. In: Domokos Mátyás (szerk.): Egyedül mindenkivel. Szépirodalmi, Bp., 1993.
Vekerdy Tamás is készített vele interjút akkoriban: a Mit mond a költő? című írás a 75-ös decemberi Magyar Hírlap hasábjain jelent meg, és a fent idézett Egyedül mindenkivel című kötetben szintén elolvasható: „Ha valóban a gyereknek írok, nyoma sincs a gügyögésnek. A gügyögés, az édeskedves picimadár, meg a többi akkor jelenik meg, amikor az ember egy kárhozott órájában fél szemmel a pedagógusra kacsintva írja a gyerekverset. Mert a pedagógus az, akinek igénye van a gügyögésre.”
Visszakanyarodva kicsit az életében megjelent gyerekeknek szóló kötetekre: a Bóbita után jött a Zimzizim, a Télország és aztán 73-ban a Ha a világ rigó lenne. A Télország egy kicsi lapozó Reich Károly illusztrációival, amely téli tájainkon kalauzolja a gyerekeket – nem nagy gyűjtemény, mint a másik három, s bár ugyanúgy változatlan alakban él tovább, mint a többi, kicsit kilóg és kicsit talán árva is: mintha várná a másik három évszakot. Ezért úgy írom, hogy a másik három nagy, részben egymást átfedő kötet alkot egyfajta szentháromságot: mindhárom folytonosan kering az irodalmi érhálózatban első megjelenésétől fogva. Ráadásul mindegyik – egy kis kacskaringót leszámítva (a Ha a világ rigó lenne című kötetnél rövid ideig új illusztrációval kísérletezett a Kalligram a 90-es években, de aztán visszatért az eredetihez) változatlan alakban él velünk Hincz Gyula rajzaival, akinek Weöressel alkotott duóját szintén valamiféle szentség övezi.
A versek kísérői tehát minden időkben ugyanazok a kócos napsugarak, vibráló egek, izgő-mozgó lánykák és tündérkék, borzas mackók és ugyanaz a szénfekete orrú kéményseprő. Egyszerű tollrajzok egyszerű színekkel és textúrákkal – kicsit karikaturisztikusak, kicsit naivak, kicsit expresszionisztikusak, de a mozdulatok, arckifejezések annyira jól rímelnek a versekben éledő gesztusokra, hogy sok év után visszatérve is jó ismerősként köszönnek ránk a figurák. Mintha gyerekkorunk óta be se csuktuk volna a könyveket. Hincz nagy festő volt, de sok más technikát is kedvelt és több művészeti ághoz kapcsolódva is alkotott: a grafikától, a gobelinen át a rézmetszésig, a szobrászattól a díszlettervezésig. Sokat illusztrált is, de ifjúsági könyvet Weöres könyvein túl talán csak két ízben: a Gulliver utazásait és Móricz A török és a tehenek című könyvét.
Amitől még különös szülőként bármely Weöres-verset elolvasni a gyerekemnek a 2020-as évek hajnalán, az az, hogy tudom, hány évtizednyi verselés, éneklés és hangszeres zene sűrűsödik mögöttem millió otthonból, koncertteremből és iskolai aulából. Olvasás közben gyakran meg is szólal a fejemben egy-egy muzsika, melyeket olykor egészen lehetetlen lehalkítani. De ha sikerül, akkor megszólal egy belső muzsika – a Weöres-versek legendás saját zenéje.
„A gyerek versigénye ősi jellegű, kissé úgy fogja fel a képet, a zenét, a ritmust, mint az ősember. A gyerekversnek sokszor varázsige jellege van, éppen mert közel került a nyelvi ősi világhoz, de ennek semmi köze a gügyögéshez.”
Vekerdy Tamás Weöressel készített interjújA, lásd a hivatkozást feljebb
Az én fejemben a Kaláka és Sebő lemezek is elindulnak egy-egy könyv kinyitásakor, de aztán egyszer csak elhallgatnak, és a könyvet az ölünkben tartva ha mi is elcsendesülünk, marad velünk valami finoman duruzsoló melegség, amit ha felnőttként is újra át tudunk élni, akkor azt a gyerekeink is megérzik majd és tudni fogják, hogy ez valami jó.
Édes fáradtság
Szántáson át, toronyiránt
soká ballagni jó!
Az édes fáradtság belep,
mint forró, lágy folyó.
És este gyorsan ágyba vágysz,
nem kéne ringató.
A teljes alvás rádgurúl
mint nagy sötét golyó.
Nem feledkezem meg Forrai Katalinról sem, akinek 74-ben jelent meg máig énekelt-verselt klasszikusa, a Jár a baba, jár. Nemrég tudtam meg, hogy Kodály 333 olvasógyakorlatát ő mutatta meg Weöresnek és kérte fel, hogy írjon a dallamokra verseket. Így született pl. az Eresz alól fecskefia vagy a Fut a kocsi – az utóbbiból készült egy leporellókönyv a Móránál 2008-ban Kocsi és vonat címmel, két kiadást ért meg eddig. A Nagy a menny ablaka című dal a Jár a baba, jár kötetben még cenzúrázva szerepel: „Nagy az ég ablaka”. Érdekes, hisz már a 73-as Ha a világ rigó lenne kötetben is megfért a „menny” kifejezés – ahol a verses alakváltozat szerepel, Szunnyadj, kisbaba címmel.
A dalt mi a családban sokat énekeljük, egyik legkedvesebb altatóm:
„Nagy a menny
ablaka,
süt a hold
éjszaka,
letekint
egymaga:
„Alugyál
kisbaba!”
Két, a többitől erősen eltérő karakterű ifi kötet bukkan még fel a 60-as és 70-es években: Az egyik az 1965-ben megjelent Brueghel-képekre épülő, Kass János-tervezte könyvcsemege: a Gyermekjátékok, amely valóban olyan verseket tartalmaz, amelyek a bigézésről, karikázásról, golyógurításról szólnak, de egyáltalán nem gyerekeknek, csak gyerekekről. Hetedhét ország címmel adták ki 1975-ben a másik különös, inkább ismeretterjesztő célú – ekképpen „alkalmazott” – verseskötet Weöres és Károlyi Amy tollából. A föld országai jelennek meg benne – minden ország pár apró verssorral, jelképesen, kedvesen, ártatlanul. Ma ugyanígy, ugyanezt már nem lehetne kiadni, annyit változott az egymásról való beszédmód, annyi tabu és óvatosság jelent meg a nemzetközi kommunikációban. Szórakoztató olvasgatni őket. A képek Urai Erika munkái, amelyek számomra gyerekkoromból, a Boglár Lajos-féle Hogyan laknak? című, hasonló tematikába illő képes ismeretterjesztő könyvből ismerősek. Urai Erika grafikus és néprajzkutató is, innen is ered elhivatottsága az efféle témák hiteles ábrázolására.
“Szarajevó piacán
Árul papucsot a lány.
Kis topán, nagy topán,
Bosnyák lány:
Tarkabarka valahány”
A legújabb verses válogatás egyébként 2014-ben a Holnap Kiadó gondozásában jelent meg Kutyafülű Aladár címmel a költő 100. születésnapjára Steinert Ágota szerkesztésében. Domján-Udvardy Melinda és Igor Lazin egy-egy külön változatot készített, ami az illusztrációkat illeti. Egyik sem lett bombasiker, pedig milyen jó lett volna egy (kettő nem igazán eltalált helyett egyetlen kiemelkedő) szép új kötet. Magas volt a labda, de talán majd a 150-ediken… Választok egy szívderítő madaras verset, ami itt is fellelhető:
Arany ágon ül a sármány
Arany ágon ül a sármány,
kicsi dalt fúj fuvoláján.
Arany égen ül a bárány,
belezendít citeráján.
Piros alma szivem ágán,
kivirító koronáján.
Aki kéri, neki szánnám,
akinek kell, sose bánnám.
2009-ben megjelent még külön Az éjszaka csodái a Tericumnál, amit Róth Anikó illusztrált dús akvarelljeivel. Alig lehet hozzájutni. Ugyanebben az évben egy Évszakok című multimédiás verses-zenés-rajzfilmes könyv és DVD is megjelent a Central Médiacsoport gondozásában, de hamar elhalványult az emléke.
A Holdbéli csónakos című drámát is kiadták egy izgalmas könyves formában 2013-ban: Berg Judit készített átiratot belőle a Helikonnál. Berg meséjében tovább él a drámában oly jóleső humor, amely a vásári komédiák világába repít bennünket – megmaradt a népi íz és a versesség is, de a nagy drámát és a sok szöveget mégis egyszerűsítve olvashatjátok, mondjuk úgy, hogy egy kisiskolás is örömét lelje benne. A Sebő-féle Rongyszőnyeg lemez verseiből is ismerősek lehetnek a karakterek, érdemes a kötetre vadászni! 2019-ben a Holnap Kiadó folytatta a munkát, megjelent a Varázsének egy Igor Lazin által illusztrált leporellóban. Lehet önmagában élvezni a „Csiribirit”! Azt hiszem, a Kutyafülű Aladárnál sokkal jobban sikerült rajzokkal.
Összegezve úgy látom, ami az ifjúságnak szóló Weöres-köteteket illeti: a klasszikusok mindent visznek, alig találunk olyan posztumusz kötetet, amely ki tudna emelkedni az egyébként meglehetősen rövid sorból. Kevesen mernek belevágni valami újba, de aki megpróbálja, az sem mind jár sikerrel. A kiemelkedéshez kiemelkedő illusztráció és jól eltalált koncepció szükséges, ha bármelyik billeg, a kötet bukik és mindenki marad a klasszikusoknál. Ha kiadó volnék egy félkész Weöres könyvtervvel és illusztrátort keresnék, Molnár Jacqueline–nak biztosan írnék pár szép levelet. Az ő vizuális világát nagyon rokonnak érzem ezzel az ősi erejű költészettel. Hátha egyszer!
